2013. március 29., péntek

Szín inspiráció: mentazöld

Az idei év trendszíne.

A mentazöld önmagában is nagyon elegáns. Tökéletesen hordható más pasztell színekkel kombinálva (pl. rózsaszín, barack), valamint sötét árnyalatokhoz (pl. narancs) is jól megy. Vérpezsdítő hatást nyújt barnával, lilával vagy padlizsán színű ruhadarabokkal vagy kiegészítőkkel párosítva. Merészebbek királykékkel kombinálva is kipróbálhatják. Vigyázzunk azonban arra, hogy ne csupa csupa mentazöld színű darabba öltözzünk, mert önállóan, más színeket mellőzve túl sablonos, unalmas hatást kelthetünk.



2013. március 27., szerda

Berepedt köröm megmentése

Sajnos azok táborába tartozok, akiknek nagyon gyenge a körmük. Így én is jártam már úgy, hogy hosszú-hosszú időn át növesztettem a körmeimet, óvtam, féltettem mindentől, egyszer azonban beszakadt. De nem úgy szakad be általában, hogy még úgy is gyönyörű körmökkel ékeskedhetek, hanem szinte a bőrig behasad.  Ilyenkor persze napokig fáj, szenvedsz. Nincs mit tenni! Le kell vágni! Azt  a körmömet is, meg a többit is.
Az alább ismertetett módszerrel azonban megmenthető. Fogjuk egy üres teafilteres zacsit, majd vágjuk le belőle egy kis négyzetet. Zsírtalanítsuk körmünket szappannal, majd színtelen lakkal fessük ki. Mielőtt megszáradna, helyezzük rá a kis négyzetet. Kenjük le ismét színtelen körömlakkal, majd pedig kedvenc körömlakkunkat.